Magyar gyep a parlagfű ellen

Komoly Cecília és szerzőtársai arra tettek kísérletet Tiszaalpárban, hogy megértsék, miként hat egy tájidegen és egy környékbeli fű vetése hogyan hat egy fiatal parlag visszagyepesedésére, és miként lehet szép Alföldünk művelésből kivont területeit visszavadítani. A hároméves kísérletnek egy várható, de laikusok számára talán kontraintuitív eredménye volt: az erősen nemesített fűmagok elvetése egyszerre nyitott terepet az ökológiailag homogén és védtelen gyepen a parlagfű elterjedésének, és szabott gátat az őshonos rovarok visszaköltözésének. Ugyanakkor a nem tájidegen, magyar gyepalkotó növényeken kezdetben szintén elindulta parlagfű terjedése, de három év alatt a hazai fauna visszaszorította a invazív (és allergén) behurcolt gyomot, és elkezdek beköltözni az őshonos rovarok is.
Az elmélet tesztelésére egy tiszaalpári szántóföldön 2008 őszén közel azonos szélességű sávokban a környező területeken elterjedt veresnadrág csenkeszt és a tájidegen angolperjét vetettek, illetve egy parcellát vetetlenül hagytak.
A kísérletnek nem csak esztétikai, de természetvédelmi eredményei is vannak.

Közép-Európában a társadalmi-gazdasági változások következtében a kilencvenes évektől kezdve egyre több szántót hagynak parlagon. Ezeknek a területeknek, mint másodlagos élőhelyeknek természetvédelmi jelentőségük van: puffer-zónát alkothatnak védett vagy védeni kívánt területek körül; ökológiai folyosókat alkothatnak élőhely töredékek (fragmentumok) között, menedéket nyújthatnak védett fajoknak; sőt, szántóföldek körül akár olyan fontos ökológiai szolgáltatást is biztosíthatnak - a méheknek táplálékot és élőhelyet adva -, mint a megporzás. 

Erről már volt szó - néhány tölgyfa vagy mogyoróbokor hasznos segítség lehet például a vörösbundás európai mókus számára is, de nem minden arany, ami fénylik...

Ellenben a felhagyott szántókból nemcsak haszna, de kára is származhat a terület tulajdonosainak és a természetvédelemnek, mivel az ilyen területeken néhány évig nagyon megnőhet a parlagfű borítása, és ugródeszkaként funkcionálhatnak olyan ökológiailag sokkal veszélyesebb invazív növények terjedéséhez is mint a selyemkóró ,az aranyvessző, a gyalogakác vagy a bálványfa.

És ismét a már említett mókusoknál maradva: az ökológiai folyosók persze megkönnyíthetik az olyan invazív fajok útját is, mint a vörösbundásokkal egyenlőtlen küzdelembe kezdett amerikai szürkemókusokét is. De hagyjuk a zoológiát! Úgy néz ki, hogy a csökkenő életterű őshonos állatfajok (és persze nem csak a rovarok, hanem a belőlük élő madarak, kisemlősök) is akkor járnak jól, amikor az allergiás emberek: ha nem nemesített, bolti fűből próbálunk angol gyepet varázsolni, hanem őshonos fajokból hozunk létre szép, vadvirágos, gyomos gyepet.
A kísérlet első évében a nemesített angolperje előnyösnek tűnhetett: parlagfű szinte nem volt, és a homogén vetés erős vázat alakított ki. A harmadik évre viszont a parlagfű gyakorlatilag minden parcellából eltűnt, ahogy a csenkesz-vázú gyep illetve a véletlenszerűen kialakuló gyep elég erőssé vált, viszont a nem tájidegen gyep sokkal jobban beilleszkedett a táj ökológiai rendszerébe. 

Nagyon röviden: a legjobb, ha a nyaralónkban nem vetünk fűmagokat és küzdünk a parlagfűvel, hanem hagyjuk, hogy szép, vadvirágos gyep alakuljon ki. A kaszálás direkt segíti a biológiailag sokszínű, szép gyep kialakítását. 

Az ismeretterjesztő cikk a Greenfon jelent meg, tudományosan pedig majd a Természetvédelmi Közleményekben. Cili szórakoztató pusztai szántós blogja itt található meg (a fénykép onnan származik).

A szerző felhívta a figyelmem a leegyszerűsítő értelmezésem hiábjára, némileg módosítottam a szöveget, beszúrva az utolsó előtti bekezdést, illetve "Az elmélet tesztelésére..." kezdetű mondatot.

A budapesti barlangrendszer megelőzte az aggtelekit

1980. óta zajlik elsősorban önkéntes kutatók részvételével a Szépvölgyi-barlangrendszer feltárása. Az eredetileg kicsi, de szépséges, belbudai Pálvölgyi cseppkőbarlangból indult kutatások mára 28,6 kilométeres barlangrendszerré áltak össze. Ennek részét képezik a Mátyás-hegyi-barlang, Pál-völgyi-barlang, Meta-barlang, Kis-hideg-lyuk, Bagyura-barlang, Harcsaszájú-barlang, Hideg-lyuk, Gábor Áron-barlang. Így ma már Budapest alatt, nagyszerűen megközelíthető helyeken található hazánk legnagyobb barlangrendszere.
Bár az Aggteleki-cseppkőbarlang se kutya, annak jelentős része az államhatár szlovákiai oldalán van, ezért a Baradlának ennél kisebb része esik Magyarországra (és persze mindkét rendszernek még kisebb része látogatható).
A nagy eseményről a Salamandra kalandtúra-blog számolt be, és megjárta az index.hu címoldalát is.
A legismertebb és leglátványosabb látogatható budapesti barlang, a Pálvölgyi hétfő kivételével minden nap,10.00 - 16.15 óráig, nyáron 17.00-ig látogatható a Szépvölgyi úton. Ez különösen kánikulában és tél közepén nagyszerű program, persze megfelelő öltözékben, ugyanis a hegy gyomrában mindig 10°C van. A túrák óra 15-kor indulnak, kényelmes cipőt kell vinni, gyerekeket pedig 5 éves kortól vihetünk magunkkal.
Ugyanolyan hamar eljuthatunk a kicsit más hangulatú, borsókövekkel ékes Szemlőhegyi-barlangba, ami néhány percre található a Kolozsi téri HÉV-megállótól.

Pálvölgyi-cseppkőbarlang fotó: Szenti Tamás (Creative Commons Attribution-Share Alike 3.0 Unported)


Frissítés: Úgy látszik, bár cáfolják, hogy a minisztérium szívesen elnapolta volna a felfedezést, vagy legalább annak a bejelentését a miniszter naptárához igazította volna. Az Index.hu idézi dr Rácz András helyettes államtitkárt: "a minisztérium sajtóosztálya kedden délután tudta meg a szerdára tervezett sajtótájékoztatót, úgy ítéltük meg, ez a jelentős esemény alaposabb előkészítést igényel. Arra kértük a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságot, hogy januárban, alaposabb előkészítés után közösen tartsunk egy sajtótájékoztatót, amelyen a minisztérium magas szinten tudja képviseltetni magát, ez ugyanis a dán miniszterasszony most zajló látogatása, és a jövő heti, brüsszeli Környezetvédelmi Tanácsülés előkészítése miatt idén már nem megoldható".
Így a barlangot a Dr. Leél-Őssy Szabolcs, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat elnöke, valamint a kutatásban résztvevő Barit Barlangkutató Csoport, Szabó József Barlangkutató Csoport és a Bekey Imre Gábor Barlangkutató Csoport képviselői mutatták be. Akik 31 évet dolgoztak az ügyön önkéntesként.

Mi vár a magyar mókusra?

Az origó jelent meg Molnár Orsolya zoológus-tudományos szerkesztő nagyszerű cikke a  Magyarországon is őshonos európai mókusra leselkedő veszélyekről.  A szép, vörös bundájú mókusunkra a leggyakoribb veszélyen, vagyis élőhelyének eltűnésén vagy felaprózódásán túl egy új invázív faj, az amerikai szükre mókus elterjedése jelenti a legnagyobb veszélyt. Az USA parkjaiból ismert, tökéletesen városiasodó rágcsálók nagyobbak, jobban bírják az (első) telet és eleszik az európai mókusok elől a táplálékot. Ezen túl természetesen azt csinálják a mi mókusainkkal, amit őseink az amerikai lakókkal: olyan betegségeket terjesztenek, amelyekkel az európaiak szervezete nem tud megbírkózni.
Annak érdekében, hogy még unokáink is láthassanak vörös bundás mókust, néhány egyszerű dolgot tehetünk. Először is az élőhelyek feldarabolódását csökkenti, ha a művelésből kivont területeken, mezőgazdasági területeken, kertekben hagyunk olyan növényeket, ami az erdőket, ligeteket összeköti a mókusoknak, és lehetőleg maradnak rajta tölgyek, mogyoróbokrok, diófák - vagyis amit egy ilyen rágcsáló meg tud enni. Ennél azonban még fontosabb, hogy egyszerűen ne vegyünk amerikai (nyugati) szükre mókust otthoni tartásra. A szürke mókus egyedül is hatalmas kárt okozhat, sok vörös mókust fertőzhet meg, ha elszökik otthonról.

A szürke mókus Észak-Amerika keleti partvidékének lomberdeibõl származik. Angliában tenyészetekbõl szabadult ki és meg is telepedett, invazívan terjedt a vörös mókus állományainak rovására. Sikerének egyik titka, hogy hatékonyabban tudja megemészteni a makkokat, mint a vörös mókus, ezáltal jobban halmoz fel zsírt a téli, kritikus idõszakra, így nagyobb a túlélési esélye. Nagyobb, agresszívebb és jobban viseli a zavarást. Mindezek tetejében az õshonos mókus számára letális parapox vírus hordozója. Néhány éve hasonló folyamat kezdõdött Észak-Olaszországban is, ahol a szürke mókus már elérte az Alpok összefüggõ fenyõelegyes erdõzónáját. A szürke mókus szélesebb körû térhódítása Európában a jelenlegi tendenciák alapján megállíthatatlannak tûnik, és hosszú távon az õshonos vörös mókus teljes kontinentális állományát veszélyeztetheti. (Forrás: Urbanizációs kutatócsoport)

Ha pedig egyszer kialakul egy populációjuk valahol, akkor a vörös mókusoknak lassan nem marad tere. 

Az ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének Urbanizációs kutatócsoportja elsősorban a budapesti városi környezethez alkalmazkodó emlősök, például mókusok, sünok, nyestek megfigyelésével foglalkozik. Molnár Zsófia cikke többek között Péntek Attilát, a Mókus projekt egyik tagját szólaltatja meg.
A mókusok hazai populációit a Szent István Egyetem Állattani és Ökológia Tanszékének szakmai támogatásával a Tölgy Természetvédelmi Egyesület Mókusleső programja méri 2002. óta, amit saját megfigyeléseink beküldésével segíthetünk.
Budapesten több nagyobb mókus-populáció található, ezek egyikérő, az Orczy-kertiről ír a Fővárosi blog.  Az Orczy-kertben a beszámoló szerint egy tucatnyi szükre és mintegy húsz vörös mókus lakik. Bár ezek a szükre mókusok lehetnek a hazai állatkereskedésekben is kapható keleti szürke mókusok is, úgy látszik, hogy a harc megkezdődött. Segítsünk a mieinknek!
Fotó: cc (de) Ray Eye.

PS: Nem mellesleg hasonló gondokkal küzd egyetlen őshonos teknősfajunk, a mocsári teknős is, amelyet a sokkal nagyobb testű, és a városi otthonokból hatalamas mennyiségben kiszabaduló vörösfülű ékszerteknős veszélyeztet. A megunt teknősöket éppen a Budapesti Állatkertbe kell vinni, semmiképpen sem szabadon engedni.

Gondalapos

A független magyar rockzene kiválósága, az Óriás szépséges ipari környezetben tartja lemezbemutató koncertjét december 2-án, pénteken este. Az R33 a Soroksári út 58-ban (a Közvágóhídnál) található meg. Az egész lemez, jó szokás szerint, ingyen letölthető az együttes honlapjáról.

Facebook Event
Frissítés: Recorder a klippek készítéséről és az új EP-ről, online is meghallgathatók az új számok.

Célba ér a nyomravezetői díj

A veszprémi postásgyilkosságnál használt fegyvereket 2006 őszén a Tatabánya és Tarján közti út melletti erdőben egy rejtekhelyen találta meg, majd szolgáltatta be a rendőrségnek Szebenyi István hobbi fémkereső. Később kiderült, hogy a móri bankrablásnál is ezeket a fegyvereket használták, azonban Szebényi István mégsem kaphatta meg a nyomravezetőnek felajánlott tízmilliós jutalmat.

A móri mészárlásért káprázatos igazságszolgáltatási hibák miatt tévesen életfogytiglanra ítéltek embereket, köztük Kaiser Edét, akinek A móri ártatlan című könyve részletesen leírja ezt a szörnyű eljárást.

Szebényi hobbijának köszönhetően a rendőrség végül elfogta a tényleges tetteseket, de különös módon egy névtelen bejelentőnek állítólag pont egy nappal perdöntő bizonyíték bemutatása előtt kifizették a nyomravezetői díjat. Bár erről a gyanus ügyről nem szól az ítélet, a jogos nyomravezető saját kompromisszumos javaslatát, vagyis a nyomravezetői díj felét megítélte neki a bíróság.

A magyar igazságszolgáltatás egyik legsötétebb ügyében ezután is történtek megdöbbentő dolgok. Hogy folt ne essék a taláron, a korábban tévesen elítélt gyanusítottra más bűncselekmények miatt rávarrtak tizenhat évet. A Kaiser alibijét igazolni igyekvő tanuk pedig csak 2011-ben lettek felmentve a hamis vád hamis vádja alól.

A nap hőse ekként mutatja be önmagát a blogján:

Szebenyi István vagyok. Amatőr hadszíntér kutató. A véletlen folytán nevemhez fűződik a móri bizonyítékok megtalálása. Átlagember vagyok, egy extrém hobbival. Soha nem próbáltam ki a drogot, és még bizonyosan van egy halom dolog ami kimaradt az életemből, de ez így van jól... Foglalkozásom, és alkalmi foglalkozásaim felsorolása hosszadalmas volna. De szinte mindent kipróbáltam ami kemény és férfi munka. Voltam úszómester, kőműves, favágó, segédmunkás, ügynök, biztosítási vezető, alkusz, és még sorolhatnám... Nős vagyok, két gyermekem van. Igyekszem becsületesen felnevelni mindkettőjüket. Soha nem lógtam az Állam nyakán, holott néha ránk fért volna. Mindig csak annyit kértem mindenkitől, amennyi jár!

Szebényi István egyébként a Wiking Kutatócsoport egyesület elnökeként szervezi az amatőr hadszíntér-kutatókat. Blogjában azt is el lehet olvasni, hogy hobbija kapcsán mire büszkébb a móri mészáros elfogásánál.

Új darázsfaj egy szegedi parkból

Gyurkovics Henrik genetikus és Haris Attila biológus egy új levéldarázsfajt írtak le Szegeden. Európában már elég ritkán fedeznek fel új fajokat, az pedig igazi kuriózum, hogy mindez egy városban történjen. A nagyszerű történetet a SzegedMa tette közzé, majd ezt vette át az index.hu cikke nyomán az egész magyar sajtó.
A történetben az ragadott meg, hogy egy amatőr természetbúvárt és hobbifényképész tette a felfedezést.

„Márciusban lementem a ligetbe, felforgattam mindenféle lehullott leveleket, kéregdarabokat, mikor felfedeztem egy sötét színű rovart, amiről láttam, hogy egy levéldarázs faj, de eddig még nem találkoztam vele. Megjegyzem, én egyébként elsősorban darazsakat fényképezek, ez a szabadidős elfoglaltságom. [aztán] megpróbáltam kikeresni az interneten, hogy mit is kaptam lencsevégre."

"Azért lett Xyela nigroabscondita a neve, és nem került az elnevezésébe a szegediensis kifejezés, mert majdnem bizonyos, hogy nem itt őshonos, csak itt találtuk meg, de ez egy balkáni faj. Délről jött a fekete fenyők után, ahogy a klíma engedte".

Dobó Csaba nagyszerű cikke itt olvasható el teljes terjedelmében.

Tatai vadlúd sokadalom

Minden év utolsó novemberi szombati napján a tatai Öreg-tó partjára invitálja a természetkedvelőket az Magyar Madártani Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Csoportja. Az eurázsiai tundrák vidékéről érkező vadludak évszázadokkal ezelőtt itt, a tatai Öreg-tó leeresztett medrében, a hajdan volt mocsárvidéken találtak pihenőhelyet maguknak hosszú vonulásuk során. Minden év novemberében visszatérnek, hogy a telet nálunk töltsék, majd február végén, március elején visszainduljanak északi költőhelyeik felé.

Ami azt illeti, az idei sokadalom a tóparton kínált külfönféle szokásos családi, természetvédő programok ellenére elég nagy csalódás volt. A ködössé forduló, felhős időben gyakorlatilag nem lehetett látni a ludakat, amelyek a part karbantartása miatt leengedett vizű tó közepén, estefelé, a felhők leszálltakor érkeztek meg. Az biztos, hogy sokan voltak - a tó partján akkora volt a hangzavar, mintha egy állatkeri madárházban lett volna az ember, de nekem például egy ludat sem sikerült lencsevégre kapnom. 

Jövőre is lesz sokadalom, de azt javaslom, hogy csak ferőfényes késő őszi napon induljunk el. 

Link: a Tatai Vadlúd Sokadalom honlapja és állandó Facebook csoportja.

Frissítés: a szerencsésebbek december 17-én brutális mennyiségű vadlúdban gyönyörködhettek az Öreg-tavon.