Magyar gyep a parlagfű ellen

Komoly Cecília és szerzőtársai arra tettek kísérletet Tiszaalpárban, hogy megértsék, miként hat egy tájidegen és egy környékbeli fű vetése hogyan hat egy fiatal parlag visszagyepesedésére, és miként lehet szép Alföldünk művelésből kivont területeit visszavadítani. A hároméves kísérletnek egy várható, de laikusok számára talán kontraintuitív eredménye volt: az erősen nemesített fűmagok elvetése egyszerre nyitott terepet az ökológiailag homogén és védtelen gyepen a parlagfű elterjedésének, és szabott gátat az őshonos rovarok visszaköltözésének. Ugyanakkor a nem tájidegen, magyar gyepalkotó növényeken kezdetben szintén elindulta parlagfű terjedése, de három év alatt a hazai fauna visszaszorította a invazív (és allergén) behurcolt gyomot, és elkezdek beköltözni az őshonos rovarok is.
Az elmélet tesztelésére egy tiszaalpári szántóföldön 2008 őszén közel azonos szélességű sávokban a környező területeken elterjedt veresnadrág csenkeszt és a tájidegen angolperjét vetettek, illetve egy parcellát vetetlenül hagytak.
A kísérletnek nem csak esztétikai, de természetvédelmi eredményei is vannak.

Közép-Európában a társadalmi-gazdasági változások következtében a kilencvenes évektől kezdve egyre több szántót hagynak parlagon. Ezeknek a területeknek, mint másodlagos élőhelyeknek természetvédelmi jelentőségük van: puffer-zónát alkothatnak védett vagy védeni kívánt területek körül; ökológiai folyosókat alkothatnak élőhely töredékek (fragmentumok) között, menedéket nyújthatnak védett fajoknak; sőt, szántóföldek körül akár olyan fontos ökológiai szolgáltatást is biztosíthatnak - a méheknek táplálékot és élőhelyet adva -, mint a megporzás. 

Erről már volt szó - néhány tölgyfa vagy mogyoróbokor hasznos segítség lehet például a vörösbundás európai mókus számára is, de nem minden arany, ami fénylik...

Ellenben a felhagyott szántókból nemcsak haszna, de kára is származhat a terület tulajdonosainak és a természetvédelemnek, mivel az ilyen területeken néhány évig nagyon megnőhet a parlagfű borítása, és ugródeszkaként funkcionálhatnak olyan ökológiailag sokkal veszélyesebb invazív növények terjedéséhez is mint a selyemkóró ,az aranyvessző, a gyalogakác vagy a bálványfa.

És ismét a már említett mókusoknál maradva: az ökológiai folyosók persze megkönnyíthetik az olyan invazív fajok útját is, mint a vörösbundásokkal egyenlőtlen küzdelembe kezdett amerikai szürkemókusokét is. De hagyjuk a zoológiát! Úgy néz ki, hogy a csökkenő életterű őshonos állatfajok (és persze nem csak a rovarok, hanem a belőlük élő madarak, kisemlősök) is akkor járnak jól, amikor az allergiás emberek: ha nem nemesített, bolti fűből próbálunk angol gyepet varázsolni, hanem őshonos fajokból hozunk létre szép, vadvirágos, gyomos gyepet.
A kísérlet első évében a nemesített angolperje előnyösnek tűnhetett: parlagfű szinte nem volt, és a homogén vetés erős vázat alakított ki. A harmadik évre viszont a parlagfű gyakorlatilag minden parcellából eltűnt, ahogy a csenkesz-vázú gyep illetve a véletlenszerűen kialakuló gyep elég erőssé vált, viszont a nem tájidegen gyep sokkal jobban beilleszkedett a táj ökológiai rendszerébe. 

Nagyon röviden: a legjobb, ha a nyaralónkban nem vetünk fűmagokat és küzdünk a parlagfűvel, hanem hagyjuk, hogy szép, vadvirágos gyep alakuljon ki. A kaszálás direkt segíti a biológiailag sokszínű, szép gyep kialakítását. 

Az ismeretterjesztő cikk a Greenfon jelent meg, tudományosan pedig majd a Természetvédelmi Közleményekben. Cili szórakoztató pusztai szántós blogja itt található meg (a fénykép onnan származik).

A szerző felhívta a figyelmem a leegyszerűsítő értelmezésem hiábjára, némileg módosítottam a szöveget, beszúrva az utolsó előtti bekezdést, illetve "Az elmélet tesztelésére..." kezdetű mondatot.